Töredelmesen bevallom, hízott libamájat ettem, augusztus 20-án. Nem volt az ünnephez semmi köze, annál több viszont szegény libákhoz. Mentségemre szolgál, nem én sütöttem, és már akkor is nehezen ment le a torkomon ...a harmadik adag. A tápláléklánc magasabb fokán állván, megtehettem. A libának ugyanúgy nem volt beleszólása, mint ahogy én is hiába tiltakoznék, egy tigris karmai között.

Sajnos a bűntudat függönyén keresztül is éreztem, milyen finom is volt fokhagymásan, puhára sütve. És most ennek vége. Nincs többé hízott libamáj, libacomb.

Meghallgathattuk a tévében, amint a Libaszakszervezet önkéntes elnöke (Gergely Zsófia) teljes mellszélességgel kiáll a libák mellett, a kacsákról nem is beszélve. Mit neki a több évszázados hagyomány, mit neki, hogy „A hazai baromfiipar egyik legjövedelmezőbb ágazata a foie gras termelése”, mit neki, hogy „Magyarország a második legnagyobb hízott máj termelő a világon, Franciaország után” (idézetek Gergely Zsófia által ajánlott honlapjukról), mit neki, hogy cégek mennek tönkre, mit neki, hogy emberek maradnak munka nélkül. Egy a fontos a Liba. Ő járt a helyszínen, beszélt a libákkal, és a kegyetlen, libakínzó emberekkel.

Össze is állítottak egy kampányfilmet, ahol érzelemtől fűtötten, drámai zenével kísérve bemutatják a liba halálát. El kell ismerni profi munka, tán még Sutyika se csinálta volna jobban, sőt Csajkovszkíj is elbújhat hasonló vizi szárnyasával. Láthatjuk, amint a csapzott, ketrecbezárt állatoknak menekülni sincs esélyük a gonosz ember elől, aki jön, és töm. Várjuk a happy end-et, hogy valaki (talán Gergely Zsófia) beúszik a képbe, és ment, de csak a szomorú végkifejletet látjuk, a halott libákat.

A filmmel „csak” két hiba van. Az egyik, hogy mindent be lehet mutatni több oldalról. Persze nem egy gasztronómiai műsorra gondolok, ahol ízlésesen tálalt libamáj fölött élvezkedő éhes emberek nyalják a szájukat- ez még szerintem is túlzás. A másikprobléma a filmmel, ami a riportban is elhangzott, hogy nem mai a film, kb. 5 évvel ezelőtti módszereket mutat be. De ez persze a Négy Mancs alapítványt, és Gergely Zsófiát sem zavarta.

Több cikket is elolvastam ez ügyben, hátha meggyőznek, és a Libának adok igazat. De sajnos nem a libamájtól undorodtam meg.

„A kampány egyik komoly sikereként 2006 végén Ausztriában és Németországban a Spar hálózat üzleteiben, valamint a REWE csoport (Billa, Bipa, Merkur, Penny stb.) Európa szerte lévõ összes üzletében visszavonták a kacsa és libamáj termékeket polcokról, leállították a töméssel készült termékek forgalmazását.

Legalábbis a magyar termékek forgalmazását. Mert Franciaországban önkéntes etikai kódex szabályozza a libatömést. Ott nemzeti és gasztronómiai örökség része lett a libamáj.

Persze, értem én mit mond a Négy Mancs, hogy ebben semmi különös nincs, és, hogy Franciaországgal szemben azért nem léptek még fel, mert ott nincs irodájuk, és, hogy ők állatvédők, és kikérik maguknak. De hát nagy az isten állatkertje,

Magyarországon is akartak egy ilyen etikai kódexet, de az alapítvány ezt nem fogadta el. Se vascsővel, se gumicsővel, se etikai kódex-el, se EU szabvánnyal ne tömjük a libákat, mi magyarok.

A liba haszonállat.:

„a szaporításra nem használt, hanem meghatározott gazdasági hasznáért (hús-, tej-, gyapjú-, erőtermelés stb.) tartott állat. A haszonállatokat gyakran céltudatos tenyésztési eljárással (keresztezéssel) állítják elő.”

Én meg ember vagyok, és hasznosítom. Persze lehet libamáj nélkül is élni, de minek? Lehet védeni az állatokat, de inkább szeressük. Nem csak enni gondoltam. Az emberi sorsok sem egyformák. Az állatok között a libának rosszabb sors jutott. Hogy ezen túl nem eszem libamájat? Nem ígérhetem. Lehet, hogy még ritkábban, mert a drágább franciát kell megvennem, vagy meg kell várnom, míg a liba megtömi saját magát. Horn Péter akadémikus szerint hajlamos rá.

A riportban Gergely Zsófia azt mondta, elérték, hogy Európában nincsenek táncoló medvék!! Helyettük vannak táncoló emberek, meg munkanélküli emberek. Lehet őket is vinni a táncoló medvék közé rehabilitálni. /veit/