Elképzeltem, amint férjemmel egy békés vasárnap reggel fekszünk az ágyban. Én forró kapuccsínót kortyolgatok, ő olvasgat mellettem. Tekintetünk huncutul összevillan, és ugyanaz jut az eszünkbe: csináljunk népszavazást!
Már csak azt kell kitalálni, most mi ne legyen. Mondjuk ne fizessünk adót…vagy ne legyen drágább a benzin, no meg a gáz se…vagy ne legyen szemétégető…vagy ne zárjanak be kórházat…ne járjanak ritkábban a buszok...ne zárják be az utas nélküli vasútvonalakat…a lényeg, hogy ne. Az emberek nem szeretnek fizetni, többet meg pláne. Sokan meg dolgozni se szeretnek, hát nem is teszik. (Még mielőtt valaki reklamál, nem róla beszélek, de biztos ismer olyat) Akkor lehet győzni egy népszavazáson, ha a megfogalmazott mondat a mit ne szószerkezetre épül. Sokkal nehezebb kitalálni mi legyen. Azon többet kellene gondolkozni. Igaz legutóbbi népszavazáskor úgy fogalmaztak, hogy az igen jelentette a nemet, és fordítva. Néhány megzavarodott honfitársunk azóta is gondolkozik, hogy akkor most 1-es, 2-es, vagy x?
Szóval legyen népszavazás. És a nép, az istenadta nép, megy szavazni. Szerintem telepíteni kellene szavazóurnákat, hiszen egyre gyakrabban lesz rá szükség. Akármelyik kisebb-nagyobb csoport (zöld, kék, piros narancssárga, fehér, fekete), akármikor kitalálhat valami jó szavazásra érdemes témát. A telepített szavazóurnákat aztán mondjuk havi rendszerességgel lehetne üríteni. Van erre már több cég is. Jönnek, és kiürítik a szemetet…jaj bocsánat, a szavazatokat.
Persze nem lenne akkora tömeg az urnák körül, ha csak az szavazhatna, aki viseli vagy viselte a köz terhét. Mi itt Közép-Európában, 10millió szakértő országa vagyunk: - bár nem értek hozzá, de véleményem van, beleszólási jogom meg már hogyne lenne. Most például az egészségügyről, meg a biztosítóról. Hát, hogy ne legyen. Ja, hogy mi ne legyen? Több biztosító. Vagy több pénztár? Vagy egészségügy? Mindegy. Ne legyen. Ja meg már nem is lesz, akár ikszelek, akár nem? Mindegy akkor se legyen. Se most se még három évig, sőt örökkön örökké…ámen!
A népszavazás kitalálójának neve, pedig fennmarad az utókor számára potom 4 milliárdért. Létrehozott valamit, Jobban megmozgatta az embereket, mint Béres Alexandra. - Mert végre valaki kíváncsi a véleményemre. A család már úgyse hallgat meg. Na itt most megmondom a frankót. - Az átlagembertől mikor kértek utoljára aláírást a rajongók? Úgy van! A legutóbbi népszavazást megerősítő aláírásgyűjtéskor.
Szakértők, és főokosok pedig mikor nyilatkoznak? Utána. Utána elmagyarázzák miért volt felelőtlen, miért nem kellett volna, mennyit ártott, és: jaj istenem milyen sokba került. Javaslom szavazzunk arra, hogy még előtte tudjuk meg miért is kell szavaznunk. Hátha nem teszünk saját magunknak keresztbe. Ezzel az „oda-oda, meg-meg vissza” stílussal nem jutunk messze.
Látom a jövőt. Gyerekeink az óvodában, a demokrácia jegyében és az állampolgári jogaikkal élve megszavazzák, hogy most akkor se kakaóscsigát, se brióst, se vajaskenyeret. És az óvó néni nem mondhatja - hát akkor éhes maradsz büdös kölke. Neki ki kell találnia a „lekvároskrumplit”. Különben jön a sztrájk, meg a tüntetés.
Még jobb lenne azonban, ha a legközelebbi szavazás nem arról szólna, hogy mi ne legyen, hanem, hogy mi mindent tehet együtt két egymást szerető, egymást megértő ember anélkül, hogy népszavazási javaslatot nyújtanak be. /veit/